Nagyon szeretem a jó pékárut, nincs az a fajta, ami ne melengetné a lelkem. Ezt a receptet Dolce Vitánál olvastam, és már akkor megtetszett.
Az "klasszikus" focacciát én nem szeretem, ugyanis - irulok, pirulok és vetem magamra a köveket - nem szeretem az olivabogyót. A jó olivaolajat simán kenyérrel is képes vagyok mérhető mennyiségben enni, de az oliabogyó valahogy nem áll közel hozzám, pedig tényleg mindenfélét próbáltam, a nagyon drágákat is, de nem.
Ebben a receptben viszont nincs :)
Hozzávalók: (egy db 22cmes formának való)
250 gr liszt
175 ml víz
2 tk méz
fél csomag (1tk) szárított élesztő
1 ek olivaolaj
1 tk só
***
2 db paradicsom (jó ha van lucullus)
2 fej kisebb vöröshagyma
50 ml fehérbor
A tészta alapanyagait összekevertem és a dagasztógép gondjaira bíztam. Most ez 3+1+1 órát kelt (az utolsó 1 órát már összeállítva, feldíszítve)
A paradicsomot 6-ba vágtam (ez persze, méretfüggő), lesóztam és ca.fél órára csöpögni hagytam egy szűrőben. (A szűrőszettemről majd egyszer posztolok, mert nagy kedvenc.) Kevés olivaolajat felhevítettem és a 6ba vágott hagymagerezdeket először az egyik, majd a másik olalon megpirítottam, ráöntöttem a bort és 5 percig pároltam, majd hagytam fedő nélkül kihűlni. (Így a maradék folyadék és alkohol is elpárolgott, szinte száraz hagymát kaptam.)
A sütőt 250 fokra előmelegítettem, egy kenőecsettel a tésztát és a feltétet olívaolajjal átkentem, és ca. 15 perc alatt készre sütöttem.
2 megjegyzés:
orsi, sztem nem kell pirulnod, mert nem szereted az olajbogyót. hát én sem. és akkor mi van? ;)
a klasszikus focaccia inkább rozmaringos. Ezt a hagymásat nagyon szeretem én is, ((annyira, hogy ez az egyik blogon megjelent recept, amelyet beválogattam a könyvbe is.)) Próbáld ki csak parival, majd sülés után egy nagy adag petrezselymes olajjal, fokhagymás leöntve
Megjegyzés küldése