2010. december 19., vasárnap

Jótékonysági felhívás

Az idei sok kicsi során ismerkedtem Nórival, és az általa vezetett alapítvánnyal. Nóri és az alapítvány dolgozói a környékükön, gyakran halmozottan hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő gyerekeken, és rajtuk keresztül az egész családjukon segítenek nap mint nap. Hol élelemmel, hol az áram visszakötésének megszervezésével, de leginkább az odafordulással.

A sok kicsi miatt sok képet kaptunk Nóritól, sok képet az ott élők mindennapjairól, az életkörülményeikről. Íme az a kép, ami a mostani (kicsit független) akciót bennem elindította.

Ebben a hidegben, a -10 fokokban elképzelhetetlen számomra, hogy hogyan lehet a hideg kövön cipő nélkül élni. Szeretnék abban segíteni, hogy ne legyen olyan kisgyerek, akinek mezítláb kell a mindennapjait a gyakran áram nélküli házban eltöltenie.

Nóri egyeztetés után elküldte nekem, hogy mire van szükségük:
"Toldon kb. 15 háromtól hat éves ovis van, nekik pici, 23-26-os a méretük.
27-34-ig megint van 18-20 gyerek. A legnagyobb a hiány a 34-37-ben.
Ezt szinte állandóan kérik. legalább 25 gyerek. És persze vannak
páran nagyobb lábon is, persze csak lábméretben. De ez már csak 7-8 gyerek.
...
A többi faluban ennyire nem durva a helyzet, 15-20 családnál több nem
kér rendszeresen cipőt."
Kérem, hogy akinek van otthon használt, de még használható (fontos, hogy nem lyukas, nem szakadt, tehát hordható) cipője, olyan, amit nem akar eladni, csak kallódik, áll a szekrényben, az jelentkezzen nálam. Megszervezem a gyűjtést, és valamikor január elején, hogy mihamarabb megkapják a rászorulók, elviszem Nóriéknak.

A Facebookon létrehoztam egy csoportot, hogy ott le tudjuk a részleteket egyeztetni, de természetesen emailen is keressetek!

12 megjegyzés:

Andi írta...

Most ajándékoztam el/dobtama gyűjtőkonténerbe egy csomó nem hordott cipőt, csizmát, de körülnézek a környezetemben! Mi kell még?

VKOrsi írta...

Kedves Andi! Ruhát fogunk gyűjteni, szólok amint arra készen áll az apparátus!
Köszönöm, Orsi

Anna írta...

Nekem van nagyobb (37-38) néhány cipőm és ha később kell, ruhák is nagyobbacskáknak.
Mit kell tennem? Kérlek, értesítsetek!

VKOrsi írta...

Kedves Anna! Köszönöm a felajánlást. Dobsz nekem egy emailt a vkorsi kukac me.com címre?
A cipőkért szívesen elmegyek vagy gyűjtőpontokon le tudod őket adni (Budapest).
üdv,
Orsi

EBori írta...

Szia Orsi, most kértem felvételemet a facebookos csoportba is. Három gyerekem van, és mindig van kinőtt ruhánk, cipőnk, de most például gyerekágyneműnk, takarónk is, minden teljesen jó állapotban! Nagyon szívesen adom, amink csak van. Nem tudom, kapcsolatfelvételnek elegendő-e a facebookos csoport.
Amúgy ott láttam, hogy két másik szentendrei ismerős lány már tag (mi is ott élünk), esetleg érdemes lenne itt is megszervezni egy gyűjtőpontot? Sok kisgyerekes család lakik itt, szerintem sok a kinőtt ruha, cipő is.
Egyelőre ennyi, ma estig olvasok mailt, aztán szilveszterig nem, de utána bármiben segítek, amiben csak tudok. Üdv,
Erdős Bori

Unknown írta...

Van pár cipőm 8 éves fiútól és 5 éves lánytól.Budapest 16,kerületbenlakunk.Hol tudom átadni? Kati

Hiver írta...

36-os lábam van. Este körülnézek otthon, és írok a tesómnak is, ő is 36-37-es lábon él.

VKOrsi írta...

köszönöm szépen a felajánlásokat. Légyszíves írjatok egy mailt nekem, és akkor le tudjuk egyeztetni az átadást. (szívesen elmegyek érte!)

Vali írta...

Szia!
Én is a 16.ker.-ben lakom. Körülnézek. Biztosan van unokámról cipó.

Eszter (emma1976) írta...

Szia Orsi! 36os lábam van, szanálok cipőket, egyeztessünk, hogy küldjem el!

Borbély Anita írta...

Szia Orsi! Nem ide tartozik, de átadnék neked egy díjat. Lehet, hogy már megkaptad mástól is. :)
Anita, www.kavecsokolade.blogspot.com

jahmillepacitto írta...

Poker | Casino, Gaming & Table Games | Goyang Entertainment
The Poker Room at Goyang Entertainment 케이 뱃 has something for everyone. Whether you're a 스포츠토토 배당률 beginner or seasoned 모모벳 veteran, you've come 러시안룰렛가사 to the right place for 킹스 포커 you. Goyang