2012. március 30., péntek

Remekmű 10 kézre

Ahogy már 4. éve tavasszal, úgy idén is eljött a Segítsüti ideje. Nagy izgalommal készültem és gondolkodtam azon, hogy milyen süteményt süssek, aminek készítési folyamatába - ahogy korábbi évek alapján nálam már hagyományosnak mondható - minden gyerek bevonható, velük együtt közösen elkészíthető. A szakácskönyveim átlapozása után állt össze a végleges kép, ihletül Rachel Allen egy receptje szolgált.

A 2012. évi tavaszi Segítsüti a Gézengúz Alapítványt támogatja, a befolyó összegből fejlesztőeszközöket vásárolunk. Licitálni - regisztráció után - a Segítsüti honlapján lehet, a licit 2012. április 2. 16:00-kor zárul.
A nyertes 1 db 24cm átmérőjű tortát nyer, az ország bármely részébe szívesen eljuttatom, vagy szeretettel várjuk a nyertest hozzánk egy sétával, játékkal, süteménnyel egybekötött délutánra. Vigaszágas sütést vállalok, amennyiben igény mutatkozik rá.

Licitre fel!

Mandulás-citromos torta, joghurttal és málnaöntettel

Hozzávalók (egy 24cm átmérőjű süteményhez)
Tésztához
225 gr liszt
1.5 tk sütőpor
csipet só
75 gr darált mandula
25 gr szeletelt mandula
50 gr cukor

2 db tojás
2 ek méz
250 gr joghurt
50 gr szobahőmérsékletű vagy enyhén olvasztott vaj
1 citrom reszelt héja
1 tk vaníliaesszencia

Sziruphoz
100 ml víz
50 gr cukor
1 citrom leve

1 tk vaníliaesszencia
1 ek limoncello
1 tk rózsavíz

Tálaláshoz
250 gr joghurt
1 ek méz

Málnaöntethez
300 gr fagyasztott málna
1 ek cukor

Munkafolyamat
A 10 kézre szabott munkafolyamatot pedig az alábbi táblázat mutatja :) (Pontos leírás a napokban felkerül a blogra)

A receptet Rachel Allen: Bake című könyvének "Lime yoghurt cake with rosewater and pistachios" receptje ihlette.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

jó a táblázat :-)
rpanni

Névtelen írta...

ez kész :-DDD
hive

Valaki Szegedről írta...

Nem semmi táblázat :-D
Fogadjunk a lányod a 4-es számú versenyző ;-)

Tímea

amoni írta...

A táblázat zseniális :-))

Amoni

Maczyka írta...

amellett, hogy ezen most lehaltam, de nagyon :D nézz be hozzám, ha kilátsz a segítsütikből!