2008. március 15., szombat

Cukkinis tészta

Új kategóriát avatok baba+mama címmel. Olyan recepteket teszek ide, ahol a baba ill. felnőttek számára készülő étel egy pontig azonosan készül, és utána kerül (99%ban a felnőttekébe) valami olyan, ami a másik tábornak nem jó.

Ez az étel glutént tartalmaz (durumtészta), de semmi más kényes alapanyag nincs benne. Én 9 hótól adtam a fiúknak.

Hozzávalók: (2 fő)
2 kisebb cukkíni
1 kisebb fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 ek olaj

1 dl tejszín
só, bors, petrezselyem v. bazsalikom

1.5 bögre száraztészta (esetemben fusilli)

Olajon megdinsztelem a hagymát és fokhagymát, rádobom a cukkínit, barnára lepirítom, majd fedő alatt készre párolom és utána elforralom a levét (ez nem sok a barnára lepirításnak köszönhetően).
A cukkínit most vékony csíkokra vágtam. (elsőször az uborkagyalu legvastagabb állásán legyalultam, majd késsel ca. gyufalszál vastagságú csíkokra szeltem).
Ezen a ponton kiveszünk 2-4 evőkenállal az apróság részére, kevés bazsalikomot szórhatunk rá.

A megmaradt cukkínit sózzuk, borsozzuk, majd ráöntjük a tejszínt, bazsalikomot. Egyszer átforraljuk és kész is.

A tésztás lobogó sós vízben al dente főzzük, a gyereknek szánt mennyiséget még ca. 2 percig a vízben hagyjuk, hogy puhább legyen. Leszűrjük, összekeverjük a mártásokkal (kinek melyikkel), és tálalhatjuk is.

Tipp: A fusilli kisgyerek számára egyszerűen kézzel is ehető.
Mivel Lili semmit sem fogad el kanállal, így most olyan ételeket próbálok készíteni neki, amiket kézzel ehet.

Ma a női szakasznak ez volt az ebéd, a pasik tejszínes baconös tésztát ettek. Ahhoz képest ez még diétásnak is mondható :)

2 megjegyzés:

Mishmesh,alias Dorka írta...

Mi az a fusilli tészta?:)
az a csavaros formájú?
Somi a fagyit is kézzel ette ilyen korában,(ökölmártogatással a tölcsérbe) a kanalat kizárólag egyéb célokra használta.Cumisüveggel meg pöttyöket csöpögtetett az etetőszékre, majd ujjacskájával szétkenegette.rajzolt..
Édes lehet Lili ahogy birkózik a fusillival/vel :)

VKOrsi írta...

Dorka :D
igen, az a csavart, éppen marokméretű :) (bár pont azon gondolkoztam, lehetne valami nagyobb is, és akkor azt tényleg jól lehetne enni :) )

Lili nem lóg ki a sorból, Levi 10.5 hóig csak és kizárólag zacskós tejen élt, ő meg még csak 9, min is vagyok melepődve? :)
cumisüveg nálunk dísz, vizet locsolni jó, meg heti 1-2 alkalommal próbálkozunk vele, hátha ráérez mire is való az.... de neeeem :) :)
ő a jól bevált rendszerhez ragaszkodik - de legalább éjjel nem kel :) ez is valami -.